Felhasználói eszközök

Eszközök a webhelyen


on-line

ON-LINE Hatásterület Modellező Rendszer

Az internetes rendszerünkön keresztül tudunk lehetőséget biztosítani az AIRCALC légszennyezés modellező és NOISEMOD hangterjedés modellező szoftverünk eseti használatára. Erre főként pontforrások engedélykérelmének megújításakor lehet szükség, ahol a dokumentációnak kötelező tartalmi eleme a hatásterület lehatárolás, viszont alapesetben csak 5 évente egyszer van rá szükség. Zajvédelmi hatásterület szintén lehatárolható eseti számítással, azonban az ehhez szükséges térképi előkészítés és a jogszabályi előírások nehézkes értelmezhetősége miatt itt jóval nagyobb gyakorlatot igényel a rendszer használata, ellentétben a levegővédelmi megoldással, ahol a jogszabály egyértelmű feltételeket határoz meg.

Általános használati elvek

Az internetes felületet úgy alakítottuk ki, hogy használata már alapszintű számítógép-használói gyakorlattal is lehetséges legyen, mivel az adatbeviteli felületek a más rendszerekben is megtalálható, standard elemeket alkalmazzák. A rendszer kétféle adatbeviteli felülettel rendelkezik: „Egyszerű nézet” és „Szakértői nézet”.

Az elnevezésekből következően a rendszer alapértelmezett beállítása az „Egyszerű nézet”, ami alapvetően négy dolgot jelent:

  1. az oldal fejlécében található menüsor csak a levegővédelmi számításokhoz szükséges menüpontokat tartalmazza,
  2. a levegővédelmi projektek adatbeviteli felülete csak a pontforrás hatásterület számításhoz szükséges adatbeviteli lehetőségeken vezet végig jól látható folyamatjelző segítségével,
  3. az adatmezők mellett automatikusan megjelenik egy-egy magyarázó szövegbuborék, ahol az éppen beírandó adatra vonatkozó információk találhatóak,
  4. számítási módnak kizárólag a hatásterület számítás választható és nincs lehetőség receptorháló alapján izokoncentrációs görbék térképi ábrázolására.

Ez az adatbeviteli mód a rendszert ritkán igénybe vevő felhasználók eligazodását segíti és a gyakorlatban a pontforrás engedélykérelmekhez kötelezően csatolandó levegővédelmi hatásterület lehatárolásához szükséges számítások végeztethetőek el ezen keresztül.

Ezzel szemben a „Szakértői nézet” jelentősen több adatbeviteli lehetőséget kínál:

  1. a levegővédelmi és zajvédelmi számításokra vonatkozó összes menüpont elérhető a fejlécben,
  2. minden projektnél az összes lehetséges forrás (térképi elem) adatai látszanak és megadhatóak,
  3. lehetőség van térképi ábrázoláshoz szükséges számítások futtatására.

Ez az adatbeviteli mód így a gyakorlottabb felhasználók számára tesz elérhetővé olyan szakmai számítási lehetőségeket, amelyeket egy előzetes környezeti vizsgálat vagy egy komplexebb környezeti hatásvizsgálat alkalmával a jogszabályok vagy a környezetvédelmi hatósági gyakorlat előír.

A rendszer a számításokhoz szükséges adatokat projektekbe rendezve kezeli, külön a levegővédelem és külön a zajvédelem esetén, amely projekt minden szükséges alapadatot egyben tartalmaz. A számítások indításánál ezután lehetőség adódik arra, hogy a projekt forrásainak csak egy részhalmazával történjen a futtatás és így különböző működési változatokat lehessen megvizsgálni.

A számítások módját tekintve levegővédelmi projekteknél lehet választani a központi számítógéprendszer (eseti díjfizetés) és a saját megvásárolt PC-s szoftverrel történő számítás között, amely így lehetővé teszi, hogy az AIRCALC szoftvert megvásárló felhasználók is korlátlanul tudják használni a számítások eredményeinek értékelésénél az automatikus szakvélemény letöltési lehetőséget.

A számítási feladat elindítása előtt minden esetben összegzi a rendszer, hogy milyen beállítások mellett történik a számítás, mennyi a várható futási idő, illetve mennyibe kerül a számítás forintban megadva. Az elkészült számítási feladatokról számlát állítunk ki, amelyet postán küldünk.

A számítási eredmények számos formában állnak rendelkezésre a számítási folyamat végén: numerikusan, diagramok formájában (talajmenti koncentráció a füstfáklya tengelyében), illetve egy automatikusan elkészülő és letölthető szakvéleményként. A dokumentumot .odt fájlként lehet letölteni, ami az OpenOffice/LibreOffice nyílt forrású irodai szoftvercsomagok szabványos formátuma és az MS Office Word is tudja kezelni.

Elkészült számítások

Belépés után a legelső menüpont van kiválasztva alapértelmezetten, ami az éppen futó számítási feladatokat és azok állapotát listázza az oldal középső részének felső táblázatában, alatta pedig a zöld fejléces táblázatban a már (korábban) elkészült számítások láthatóak, legfelül a legfrissebb eredményekkel. A szűrés mezőbe bármilyen szövegrészletet gépelve a lista automatikusan szűkül azokra az eredményekre, amelyek azonosítójában a keresett szövegrészlet megtalálható. A számítási eredmények a sorok végén található mappa ikonra kattintva érhetőek el.

Levegővédelmi projektek

Ezen az oldalon hozhatóak létre új projektek: üres projektnél csak egy név megadása kötelező, illetve lehetőség van máshol létrehozott (AIRCALC vagy Quantum GIS) bemeneti fájl (.inp) feltöltésére és további szerkesztésére, amennyiben természetesen a fájl megfelel az AIRCALC szoftver bemeneti előírásainak.

A táblázatban a korábban létrehozott projektek listázódnak. Az ikonok segítségével a következő funkciók érhetőek el (balról jobbra):

  • A projekt adatainak szerkesztése a beállított nézetben megfelelően.
  • Klónozás, amely nyomán az eredeti projekthez hasonló új projekt jön létre. Olyan esetben hasznos, amikor hasonló telephelyek/források számítását kell elvégezni, mint korábban, de egy másik földrajzi területen vagy engedélyezési folyamatban. Ezzel a funkcióval az adatbevitel mennyisége csökkenthető ilyen esetben.
  • Az összeállított projekt adatainak letöltése bemeneti fájl (.inp) formájában, amely az AIRCALC szoftverben tovább felhasználható.
  • A projekt adatai alapján hatástávolság vagy receptorháló számítás futtatása. Az indításnál a kért számítási módok kiválasztása mellett meg kell adni egy futtatási azonosítót (ami az adott projektből készült számítás szöveges leírására szolgál). Opcionális elemként meg lehet adni egy munkaszámot, amely a számlán feltüntetésre kerül és segíthet a pénzügynek a költséghely meghatározásában. A számítás indításánál kell megadni azt is, hogy a központi számítógéprendszerrel (eseti díjfizetéssel) vagy saját PC-s AIRCALC szoftverrel (költségmentesen) történjen a számítás.

Zajvédelmi projektek

Ezen az oldalon hozhatóak létre új projektek: üres projektnél csak egy név megadása kötelező, illetve lehetőség van máshol létrehozott (NOISEMOD vagy Quantum GIS) bemeneti fájl (.inp) feltöltésére és további szerkesztésére, amennyiben természetesen a fájl megfelel a NOISEMOD szoftver bemeneti előírásainak.

A táblázatban a korábban létrehozott projektek listázódnak. Az ikonok segítségével a következő funkciók érhetőek el (balról jobbra):

  • A projekt adatainak szerkesztése a beállított nézetben megfelelően.
  • Klónozás, amely nyomán az eredeti projekthez hasonló új projekt jön létre. Olyan esetben hasznos, amikor hasonló telephelyek/források számítását kell elvégezni, mint korábban, de egy másik földrajzi területen vagy engedélyezési folyamatban. Ezzel a funkcióval az adatbevitel mennyisége csökkenthető ilyen esetben.
  • A források letöltése .xls fájl formájában a dokumentálás megkönnyítéséhez.
  • Az összeállított projekt adatainak letöltése bemeneti fájl (.inp) formájában, amely az AIRCALC szoftverben tovább felhasználható.
  • A projekt adatai alapján vizsgálati pont vagy receptorháló számítás futtatása. Az indításnál a kért számítási módok kiválasztása mellett meg kell adni egy futtatási azonosítót (ami az adott projektből készült számítás szöveges leírására szolgál). Opcionális elemként meg lehet adni egy munkaszámot, amely a számlán feltüntetésre kerül és segíthet a pénzügynek a költséghely meghatározásában.

Meteorológiai fájlok

Ezen az oldalon tölthetőek fel olyan .met vagy .csv kiterjesztésű szövegfájlok, amelyek az AIRCALC szoftver bemeneti előírásainak megfelelően tartalmazzák az órás szinoptikus szélsebesség, a szélirány és a Pasquill-index szerinti stabilitási kategóriák előfordulási gyakoriságát egy teljes évre vonatkozóan (.met) vagy mind a 16 kitüntetett szélirányra a hatástávolság számításhoz szükséges jellemző meteorológiai adatokat (.csv).

Az éves adatsor esetében a rendszer automatikusan előállítja a szélrózsát, amely kép formájában letölthető innen és dokumentációba illeszthető.

Számlázási címek

Ezen az oldalon lehet a saját cég számlázási címét módosítani, ha később szükséges. Ezen túlmenően itt lehet felvenni más vállalkozások számlázási (és levelezési) címét, amelyet kiválasztva a számítás indításánál, az eseti díjról készült számlát erre a címre állítjuk és küldjük ki. Így pl. szakértők számára lehetőség adódik közvetlen a megbízónak számláztatni egy számítást és nem szükséges, hogy ennek költsége a saját vállalkozáson keresztül folyjon.

Licenc fájlok

Ezen az oldalon tesszük elérhetővé az adott cég nevére kiállított licenc fájlokat a megvásárolt AIRCALC és NOISEMOD szoftvereinkhez. Minden egyes licenc fájl egyetlen PC-t és az azon futó szoftver csomagleírását és verziószámát azonosítja. Operációs rendszer újratelepítés esetén az innen letöltött licenc fájllal és az eredeti telepítőlemezzel bármely szoftverünk újra használhatóvá válik. Gépcsere esetén az innen letölthető regkeres.exe fájl futtatásával kérhető új licenc fájl.

Ugyanitt van lehetőség a szoftverek kipróbálására is: a telepítőkészletek innen letölthetőek és a itt igényelhető próbalehetőség. Az igénylést követően 24 órán belül küldünk egy demó regisztrációs fájlt, amellyel funkciókorlátozás nélkül tesztelhetőek a szoftvereink 30 naptári napon keresztül.

Statisztika

Ezen az oldalon láthatóak az adott cég általunk nyilvántartott adatai, a hozzárendelt számlázási címek, illetve egy statisztikai összesítés az eddig futtatott számítási feladatokról és átlagköltségekről. A részletes adatok a nagyító ikonra kattintva érhetőek el.

Gyakran Ismételt Kérdések

1. Miért nem elég a regisztrációhoz e-mail cím és jelszó? A rendszer használatához elég lenne egészen odáig, amíg egy bemeneti fájl összeáll, azonban a számítás/modellezés futtatása után egy papír alapú számla készül az igénybe vett szolgáltatásról, amelynek kiállításához, illetve a regisztráló személy/vállalkozás valódiságának ellenőrzéséhez elengedhetetlenül fontos olyan adatok megadása, amelyek cégnyilvántartásból vagy egyéni vállalkozói nyilvántartásból kikereshetőek és ellenőrizhetőek.

2. AIRCALC: A hatástávolság számításhoz is kell receptorhálót megadni? Ha csak a hatástávolság diagramokra van szükség (pl. pontforrás engedélykérelemhez), akkor nem szükséges receptrohálót definiálni az általános adatoknál, elegendő a jellemző meteorológiai állapot megadása. A források adatainak bevitelénél ilyenkor nem kötelező valós X-Y koordinátadatokat megadni (minden pontforrásnak lehet pl. X:0 Y:0), mert térképre nem kerülnek az eredmények. A források méretének azonban (pl. területi forrásnál) valósnak kell lennie, így a sarokpontok egymáshoz viszonyított elhelyezkedése fontos. Ennek meghatározásához kínálunk segítséget a Quantum GIS nyílt forrású szoftver használatával, amely PC-s modellező szoftvereinkkel együtt telepíthető a számítógépre. A hatástávolság diagram minden egyedi forrás helyzetéhez képest relatív távolságokat ad meg. Arra azonban figyelni kell ilyen esetben, hogy ha később mégis készül receptorháló számítás, akkor a források térbeli adatait módosítani kell a valóságnak megfelelően, mert abban az esetben már számít az egymáshoz viszonyított elhelyezkedés is.

3. NOISEMOD: Miért nincs a zajszámításnál is a levegővédelemhez hasonló hatástávolság meghatározási lehetőség? Sajnos a jelenlegi jogi szabályozás a zajvédelem esetén nem jelöl ki olyan egyértelmű határokat, amelyek a levegővédelemhez hasonlóan dokumentálhatóak lennének. A zajvédelmi hatásterület meghatározáshoz a receptorhálóra történő számítást tudjuk ajánlani, amelynek eredményeit térképre vetítve minden esetben egyedileg kereshetőek meg azok a környezeti zajszintek, amelyek a vizsgált létesítmény környezetének szabályozási tervekben foglalt területi besorolásának, illetve a területen tapasztalható háttérterhelés függvényében a hatásterület határát adják. Vannak esetek amikor minden égtáj irányában egy adott távolság adódik, ugyanakkor sűrűn beépített városi környezetben akár 2-3 különböző távolság is meghatározható bizonyos esetekben.

4. Miért van eltérés a modellezés indításánál megadott futási idő és a tényleges futási idő között? A receptorhálóra történő számításnál a futási idő várható hosszának becslése egy kb. 15 másodperces futtatás alapján történik, amelynél minden tényező nem vehető figyelembe: pl. AIRCALC éves számításnál a 0 gyakorisággal rendelkező meteorológiai kategóriák száma, vagy pl. zajszámításnál hány receptorpont esik épületen belülre, illetve egy útszakasz a környező épületek miatt hány különböző látószögű szakaszra bomlik a számítás során, stb. Emiatt a futási idő várható hossza csak becsült adat, nagyságrendi tájékoztatást ad a feladat várható befejezési időpontjáról.

Továbbá a rendszer működési jellegéből adódóan a futtatási feladat indításához szükséges feltételek kiválasztása még nem jelenti a kívánt CPU-k lefoglalását, így egy másik felhasználó - szélsőséges esetben - egyidőben szintén indíthat egy másik számítási feladatot. Ilyenkor a rendszer átmenetileg túlterheltté válhat, amelyet kollégáink újabb CPU-k üzembe állításával a lehető leghamarabb elhárítanak.

on-line.txt · Utolsó módosítás: 2014/02/21 15:34 szerkesztette: Nagy Ferenc